Szépvölgyi mesék az Artesiában

Mesevilággá alakul az Artesia Galéria február közepétől.

Gergely Tamás Erdélyben született, jelenleg Svédországban élő meseíró tollából származnak a Szépvölgyi mesék, aki arról mesél, hogy amikor hosszú sétákat tett Szépvölgyben, ott találkozott Hápháppal, Galócával, Párával. Amit ők meséltek, azt jegyezte le, naponta egy történetet. Ám egyszer csak elért a mese végére. Akkorra megkerült Csóka elveszettnek tűnt árnyéka is…

A könyvet lapozgatva mi is belépünk a mesék varázsködébe, ahol megszólalnak a fák, gombák, madarak. Elmerülünk a természet csodáiban, együtt éljük át az állatok apró-cseprő ügyeit, világra csodálkozásukat, hogy általuk mi is újra felfedezhessük a rég elfeledett természetet, amely ott bujkál a hátsó kertünkben. Majd a friss szellő hazarepít minket, ahol csak rajtunk múlik: újra megtaláljuk-e saját mesevölgyünket.

Az élményt Damó István művészi grafikái teszik teljesebbé, melyeket most teljes életnagyságban kiállítunk az Artesiában a gyerekek legnagyobb örömére.

A megnyitón, melyre február 11-én, szerdán kerül sor, maga Damó Isván – aki egyébként maga is gyakorló nagypapa – mesél néhányat a könyvből, anekdótákat regél arról, hogyan is elevenedtek meg a történetek mesehősei a kezéből. Mindezalatt pedig a gyerekek maguk is rajzeszközöket ragadhatnak és megalkothatják a saját képzeletviláguk szerint a szereplőket. Igazi meghitt alkalom lesz ez, ahol a művészeteket összekapcsolhatjuk a gyermekek gondolatvilágában.

A kiállítás időtartama alatt (február 11 – március 07. között) csütörtök délelőttönként és péntek délutánonként izgalmas mesés kreatívkodásra hívjuk a kicsiket és nagyobbakat, akár óvodai csoportokat is külön egyeztetett időpontban.

Várunk Benneteket, kicsiket és nagyokat sok-sok szeretettel!

“Amikor jártában-keltében a Köd megpillantotta Szépvölgyet, az annyira elbűvölte szépségével, hogy ráterítette köpönyegét a tájra és egy hetet ott pihent. Érkezésével eltűnt a Nap, sötétségbe burkolózott a táj, a fénytelenség ráült a Völgy lakóinak hangulatára is és alaposan felbolygatta megszokott életvitelüket. Kalendula pl. Ürgének nézte a Mókust, Özite azt hitte rá, hogy tej, Galócáék hiába vártak szárnyas áldozataikra, csak a mérgüket gyűjthették, a Nádas nem tudott többé susogni. A szüntelenül szitáló ködben Vadgesztenye, Vörös fenyő és Hangya Hanna is kétségbeesetten látta, hogy nem tudja megvédeni Kicsinyeit a hidegtől, a megfázástól. A halak attól tartottak, hogy nem lesz mit enniük, hiszen ha nincs Nap, nincs szúnyog sem, a Csóka elkeseredetten kereste árnyékát, a Szarka farkát is lehúzta a bánat… Mire a kötet végére a Szellő és a Nap visszatér, a völgy élővilága, valamennyi lakója a gyerekek barátaivá válnak, hogy saját „mesevölgyükben” kedves ismerősként újra megtalálják őket.”