Artesia-csinálók
Hamarosan kinyitja kapuit az Artesia Műhely és Galéria. Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy egy kicsit személyeskedjünk. Ismerjetek meg bennünket! Most még csak így online, de hamarosan – reméljük – minél többekkel szemtől-szemben is. Csertő-Marton Edit vagyok: anya, feleség … örök álmodozó … végzettségemet tekintve pedig közgazdász. Mit keres egy közgazdász a művészek és kézművesek világában? A kérdés jogos… Valójában nagyon is sokat, főleg ha az illető inkább csak egy eltévelyedett közgazdász! Bármilyen meglepő, gyermekkoromban grafikusnak készültem, majd ruhatervezőnek. Akkoriban ez nem ment olyan egyszerűen (persze ma sem, de akkoriban még a lehetőségek sem voltak adottak). Már akkor is szerettem a lehetetlen dolgokat, kerestem a kihívásokat, kergettem álmokat és sokáig tényleg csak kergettem. Viszont tanultam sokat. Tanultam az élettől és a környezetemtől, az emberektől, akikkel összehozott a Sors. Hiszem, hogy semmi nincs véletlen. Szóval nem lettem sem grafikus, sem ruhatervező, az élet máshová sodort: közgazdász lettem. Bár 17 évet töltöttem az üzleti szférában, annak egy kreatívabb szegmensében, a marketing területén dolgoztam. A lelkem mélyén azonban mindig is AZ ALKOTÁS vonzott. Az alkotásnak azonban nem egy kézzel fogható dimenziója, hanem egy nevezzük úgy: „Semmiből létrehozni Valamit”. Aztán férjhez mentem, majd megszületett a kisfiam. Mint sok nőnek az életében, bennem is megváltozott valami: átalakult az értékrendem. Az alkotás vágya azonban megmaradt, sőt felerősödött. Rájöttem, hogy egy gyerek, egy család, az otthon a legnagyobb alkotás. Főleg egy nő életében. Tudtam, hogy úgy, ahogy rég tettem, a munka világába, az üzleti szférába nem szeretnék visszatérni. Valahogy akkortájt erősödött fel bennem a régi dolgok iránti vonzalom, legyen az egy romos épület, egy ütött-kopott régi tárgy, egy míves, rozsdás vasdarab, vagy akár egy kicsit már ugyan szuvas, de tökéletes formájú bútor, vagy szépen faragott fadarab. Mindegy csak megtaláljak benne „Valamit”. Két és fél év babázás után már hajtott a tettvágy … vagy alkotásvágy?! És segíteni szerettem volna. Segíteni gyerekeknek, szülőknek, családoknak. Olyanoknak, akik gondban vannak, mert gyermekeik eltérő fejlődésűek, kicsit (vagy nagyon) mások, mint a többiek. Mert ez nagyon nehéz. Ezért létrehoztam egy alapítványt és ezzel együtt egy igen komplex szolgáltatást nyújtó intézményt, az Aranykapu Gyermekházat, amely támogatja azokat a családokat, akik gyermekei elmaradást vagy eltérést mutatnak fejlődésükben. Büszke vagyok erre a munkámra, arra, hogy egy álmot megvalósíthattam, egy olyan álmot, mely akkor nagy falat volt, szinte lehetetlennek tűnt. De sikerült! A Gyermekház időszaka azonban lejárt. Sok minden történt: boldogság is és sajnos keserűség is. De így van meg az egyensúly. Az Aranykapu Gyermekház tovább működik, de nélkülem… kemény időszak következett. Ennek ellenére vagy éppen ezért újra alkotnom kellett: így átalakítottuk barátok közreműködésével az otthonunkat, szinte mindent DIY (ahogy ez a mostanában divatos kifejezés is szól: „Do It Yourself”, régen így mondtuk csak: „Csináld Magad Mozgalom”).
És most egy újabb álom megvalósításába fogtam, fogtunk – mindössze – pár hónapja: minimális tőkével, de annál több jó szándékú segítővel és még több energiával! Teremtsünk egy olyan teret, ahol kellemes színek és hangulatok vannak, kedves tárgyak, régiek és újak. A régi tárgyaknak, a régi bútoroknak van valamijük, ami az újaknak nincs. Tudnak valamit, amit az újak nem. Ezek mind magukkal hordoznak egy darabka történetet, vagy többet. Korábban írtunk róla, hogy az Artesia név is egy régi, sokat látott szódásüvegről származik, a zsibpiacról. Sokat járok oda, mert ott megáll az idő egy pillanatra. Ez az, ami hiányzik a mai rohanó és sokszor értékeket nem becsülő életünkből. Az Artesia műhelyében készítünk majd régiből újat, festünk bútort és új életet, új értelmet adunk a régmúlt tárgyaknak, értékeknek. Festünk … és rajzolunk, ragasztunk és varrunk, gyártunk, ALKOTUNK. Alkotunk tehát egy helyet, egy olyan közeget, ahol kedves emberek jöhetnek össze, akik hasonlóan vágynak az alkotásra, mint én is, akik keresik a nyugalmat és vágynak egy jó világra, ahol nincs lehúzó, csak építő kritika; nincs elvárás, csak támogatás; nincs képmutatás, hazugság, csak őszinteség és megértés … és ahol mindig vár egy mosoly … és egy finom tea vagy kávé. Mert ez a boldogság … szerintem. És ez lesz az ARTESIA!
