Artesia Műhely

A szürke társa

A múlt héten mutattam Nektek azt a kis – általam “Szürkeségnek” nevezett – szekrényt, melyhez most már elárulhatom, készült egy asztal is, hogy ne árválkodjon szegény… és meg valójában megszerettem ezt a színkombinációt. Volt egy régi paraszt konyhaasztalom, nyitható tetővel. Nagyon szerettem rajta dolgozni, mert magasabb volt az átlag, 75 cm-es asztaloknál. Mivel magas vagyok, kifejezetten jó volt erre tenni a bútort vagy más festendő darabot. Szóval megszolgálta már, hogy új külsőt kapjon.

Mikor a szekrényt festettem, a száradási időben, pikk-pakk nekiláttam az asztal lábainak szürke alapozásához. (Szeretek egyszerre több darabon is dolgozni, mert így az idővel jobban tudok gazdálkodni. 😉 )

Aztán jött a fekete leves, mert bár kicsit átcsiszoltam ugyan az asztal lapjának felületét, gyanúsan nem tapadt megfelelően a festék. Így aztán elővettem a jól bevált hideg zsíroldót. Persze az sem mindegy, melyik márkát! Nekem a “Well done” vált be. És spakli segítségével leszedtem a fába beivódott zsírt. Ezután újabb csiszolás, portalanítás, felületjavítás … majd ismét csiszolás, portalanítás következett. De hát ilyen az, amikor a régiből szépet akarunk varázsolni!

Az előkészítés után aztán végre jöhetett a festés! Most már ment, mint a karikacsapás.
Mivel az asztal lapja nyitható, a kisebb felülete ugyanolyan Napoleonic Blue színt kapott, mint a szekrény belseje.

A nagy felület pedig maradt a lábakkal azonos színű, tehát Paris Grey.

Kicsit azért kívánt valami játékot ez a szürke, így száraz ecset technikát alkalmaztam, melyhez fehér színt használtam, Old White-ot.

Mivel a szekrény mellé szántam társul ezt az asztalt, ugyanazokat az anyagokat használtam. Ezúttal is az Annie Sloan krétafestékei és wax-szai közül választottam.

Most már kicsit elég volt a szürkékből egy kicsi időre. Jöhet valami színes … még én sem tudom, mi lesz és milyen. De megmutatom Nektek, az biztos!

Ha Neked is kedved támadt egy kis bútorfestésre, egy kis alkotásra, kikapcsolódásra sok szeretettel várlak workshopjaimon, illetve a klubdélutánokon, amelyekre itt jelentkezhetsz.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!